Évzáró bankett Friderikával

2018/12/10

Az EFOP-5.2.1-17-2017-00016. azonosítószámú, „Mindenki egy senki más” elnevezésű projekt keretében megrendezésre került az idei év záró bankettje, melynek házigazdája a Tízváros Alapítvány, sztárelőadója pedig a 2004-es Eurovíziós dalfesztivál 4. helyezettje, Friderika volt.

A Tízváros Alapítvány és Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata által elnyert, EFOP-5.2.1-17-2017-00016. számú projekt keretében megrendezésre került a 2018-as évet lezáró bankett, melynek házigazdája a Tízváros Alapítvány volt, sztárelőadója pedig Friderika, a helyszín pedig a mezőberényi Művelődési Központ volt. A rendezvény nyilvánosan került meghirdetésre, arra minden érdeklődőt szeretettel vártak.
Az Alapítvány elnöke, Süveges Szabolcs miután köszöntötte a jelenlévőket beszámolt az elmúlt évben elért eredményekről és az alapítvány tevékenységét mutatta be. Szó esett többek között a 2018-ban elnyert projektről, melynek egyik legfőbb célja az volt, hogy létrehozzanak egy Országos Hálózatot a projekt sikeres elemeinek adaptálására, a válsághelyzetben lévő várandós anyák segítésének (prevenció, kríziskezelés, utógondozás) komplex, állami, civil és lakosság által történő megvalósítására.

Bemutatta továbbá azt, hogy a tervek szerint a projekt során létrejön egy megyei hatáskörrel működő Krízisközpont, hol a válságterhes anya a válsághelyzet megszüntetéséhez a lelki támogatáson kívül anyagi – elsősorban természetbeni – támogatást is kaphat annak érdekben, hogy gyermekét saját családjában nevelhesse. Süveges Szabolcs kiemelte azt is, hogy rendkívül fontosnak tartja azt, hogy olyan híre és jó hírneve legyen a Krízisközpontban folyó szakmai és karitatív munkának, hogy minden válsághelyzetben lévő várandós anyának – illetve közvetlen környezetének – bizalma legyen segítséget kérni.
Röviden szó esett arról is, hogy a májusi projektkezdés óta milyen tevékenységben vettek részt a Kedvezményezettek, ezáltal is népszerűsítve azt, majd a közönség nagy örömére kezdetét vették az est további programjai.

Az alapítvány tevékenységének a bemutatása után sor került az előzetesen meghirdetett „Hétköznapok hősei díjkiosztó gálára”, amely során az alapítvány által megítélt díjakat adták át.

Ezután következett a várva várt koncert, ahol először Botos Lajos és zenekara lépett fel, majd ezt követően az est sztárvendége, Friderika.

Bayer Friderika nevét 1994-ben ismerte meg az ország, amikor negyedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon a „Kinek mondjam el a vétkeimet?” című dallal. Ezután rendkívül sikeres szakmai évek követték egymást Friderika életében, pár évvel ezelőtt pedig egy örökbefogadással foglalkozó alapítvány munkájába is csatlakozott, a Várva Várt Alapítványhoz.

Nem véletlenül: pár hónappal ezelőtt harmadik gyermekét fogadta örökbe Friderika és férje. Az énekesnő két fia mellett egy hároméves kislány anyukája is lett.

Skip to content