Az 1993 óta március 25-én tartott ünnep alkalmából a Várva Várt Alapítvány életigenlő kerekasztal online konferenciát szervezett. A magzatokat, a mindenkori új életet ünnepelni sosem volt olyan fontos, mondhatni harcos tett, mint napjainkban, amikor a világ, és nyomában a média hangos az abortuszlobbitól.
Az online konferencián különböző érintett szakemberek közreműködésével folytak három témában is moderált kerekasztal beszélgetések.
Az első beszélgetés a várandósság 9 hónapját, ezen belül is a magzatok és édesanyjuk kapcsolatát járta körbe. A beszélgetésen Szabó Janka pszichológus és Németh Nóra, a PregHello mobilalkalmazás megalkotója és működtetője vett részt, Lukács József, a Várva Várt Alapítvány elnökének vezetésével.
A második fórum a mai digitális bennszülött nemzedékek párválasztási kihívásaival foglalkozott. A „tinderhuszárok és instalányok” szerelemhez, párkapcsolathoz és családalapításhoz fűződő viszonyáról, értékrendjéről Bereczki Enikő generációs szakértő moderálásával fiatal társadalomtudományokban jártas szakértők beszélgettek, többek közt Árvai Ábrahám történész, Árvai Krisztina szociológus, Nagy Szantina újságíró és Hamar Márk Roland egyetemista beszélgettek.
A konferencia harmadik kerekasztal beszélgetése a magzati kor etikai és jogi kérdéseit vette sorba Náray Annamária orvos, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató, dr. Surjányi Dávid nemzetközi jogász, újságíró és Sándor Vivien Zsanna mentálhigiénikus tanuló részvételével.
A három fórumbeszélgetés után Polonkainé Valcsev Ivanov Éva a Várva Várt Alapítvány miskolci szervezetének koordinátora tartott előadást az alapítvány gyakorlati munkájáról, a válsághelyzetbe került várandós édesanyák és családjuk támogatásáról.
A program különlegességeként, egy ifjú grafikusművész mutatta be VÁLLALD brand-jét. A kihívásorientált marketingfilozófia jelenleg igen „trendi”, miért is ne lenne felhasználható örök értékek melletti kampányolásra!
Az online program még egy izgalmas, innovatív és kreatív projekt debütálásának is helyet adott, a Várva Várt Alapítvány e világnap alkalmából mutatta be a szélesebb közönségnek legújabb applikációját, a BabyStartUp alkalmazást. A vadonatúj projekt célja, hogy minél több rászoruló babaváró család jusson gyors és hatékony támogatáshoz. A webes alkalmazásra könnyedén és pillanatok alatt regisztrálhatnak, mind a segítségkérők, mind a segíteni vágyók. A projekt koordinátori feladatait az alapítvány lelkes és elhivatott önkéntesei végzik, akik nemcsak az adományozó magánembereket kötik össze a rászoruló babaváró anyukákkal és családjaikkal, de munkájukba bevonják az illetékes szociális és egészségügyi szakembereket is. Az alkalmazás fő „profilja” és célja az, hogy a nehéz helyzetben lévő várandós anyukák és családjaik minél könnyebben hozzájuthassanak a legfontosabb csecsemőápolási és gondozási termékekhez és eszközökhöz, hogy egyetlen kicsi se maradjon babakelengye nélkül.
Az alapítványi munka haladását a pandémia sem veti vissza, a 2021-es tervek között szerepel, hogy előrelépjenek a lakhatási gondokkal küzdő anyukák, családok megsegítésében.
Az alapítványhoz befolyt anyagi támogatásokból idén egy vidéki babaváró otthont szeretnének egyfajta „minta projektként” létesíteni. Az otthonban indulásként egy három gyermekes családnak fognak tudni lakhatást nyújtani, segítve őket a saját lábra való állásban. A tervezett konstrukció alapján ez a család a későbbiekben megvásárolná az otthont, és a befolyt összegből egy újabb ingatlan vásárlására nyílna lehetőség.
A Várva Várt Alapítvány évek óta dolgozik kitartóan és elszántan azért, hogy minden megfogant élet esélyt kapjon, hogy a magzatgyermekekre egytől egyig áldásként tekintsenek, és ne csak egy, hanem az év 365 napján ünnepeljék a legkisebbeket!
E nemes küldetésről a következőképpen vall Lukács József, az alapítvány elnöke:
„Minden vágyunk, hogy a megfogant magzatok várva várt személyként születhessenek meg és szerető családban nőhessenek fel, és ezt minden lehetséges módon igyekszünk eljuttatni a magyar emberekhez.
Amikor lehetséges, koncerteket szervezünk – ahol pénzt gyűjtünk a rászorulóknak -, felvonulást kezdeményezünk az általunk képviselt ügyekért, és ha kell, ország-világ előtt kiállunk, hogy meggyőződésünkről minél többeket meggyőzzünk.
Az emberi élet felbecsülhetetlen, és ezért küzdünk.”
(Az online konferencia anyaga elérhető lesz az esemény facebook oldalán!)