A társfüggőség problematikája

A társfüggőség vagy szakmai nevén kodependencia egy igen bonyolult személyiség zavar. Mivel kapcsolati zavar és fő „működési területe” a párkapcsolat és a család, nagyon fontos beszélnünk róla. A főként nőkre jellemző probléma gyökere természetesen a származási család, ami valamilyen vonatkozásban diszfunkcionális. Igen gyakori, hogy a társfüggő személyiség nagyon szigorú nevelést kap, amelyben az egyik szülő – többnyire az apa – szélsőségesen uralkodik, dominál a családtagok felett és nem engedi őket önállóan dönteni, létezni. Persze az ilyen jellegű családokban gyakori, hogy egyfajta „komplementer” szerepként az anya túl önfeláldozó, akkor érzi magát helyén, ha folyamatosan a többieket szolgálja ki, mások igényeire koncentrál háttérbe szorítva a sajátjait.
Gondoljunk bele, hogy ezt a fajta feleség – anya mintát a konzervatív, patriarchális kultúrákban egyenesen kívánatosnak találták szoros összefüggésben azzal, hogy az így működő társadalmakban a nők szociális státusza, egzisztenciája minden tekintetben a családjuktól függött, gyakorlatilag nem volt olyan pozitív alternatíva, amelyben önállóan lehetett volna élniük és státuszt szerezniük.
A mai modern kultúrában már könnyebb beazonosítani a kodependencia probléma voltát, hiszen többnyire partneri viszonyra törekszenek a párok, amelyben a közös élethez, egzisztenciához kölcsönösen hozzájárulnak a felek.
A „másik komplementer oldalon” viszont ott vannak a túlzott anyai gondoskodás mellett soha fel nem növekvő gyerekek – lásd. a Pán Péter szindróma –, akik könnyen kerülhetnek állandó függőségbe attól, hogy egy másik személy oldja meg a problémáikat, intézze az ügyeiket, hozza meg a döntéseket helyettük. Sajnálatos módon ez azzal is együtt jár, hogy az ilyen személyek nem vállalnak felelősséget, igen alacsony a frusztrációtűrő képességük és ha kell hisztérikusan, akár teátrálisan is manipulálják, érzelmileg zsarolják a párjukat. Nem meglepő, hogy az ilyen éretlen és egocentrikus személyiségek előszeretettel választanak maguknak társfüggő partnert, aki nem csak elviseli szélsőséges elvárásaikat, viselkedésüket, de ki is szolgálja azokat.

De miért teszik ezt meg, kérdezi ezt minden egészséges önértékeléssel bíró ember?

A társfüggő személyiség retteg a magánytól, nem tudja elképzelni, hogy képes lenne élni társ nélkül, és az állandó gondoskodási vágya, hajlama egyfajta kompenzálás is hiszen ezzel igazolja önmaga előtt is saját értékét. Sajnálatos módon maga előtt is hárítja, hogy a kiegyensúlyozatlan és legkevésbé sem partneri kapcsolatban, viszont folyamatos lelki-érzelmi kielégületlenségben él, ami persze rányomja a bélyegét az egész kapcsolatra, amelyben állandósul a fojtogató légkör. Amikor a saját jogos igényeit a társfüggő képtelen a megfelelő módon képviselni, hanem ehelyett rendszerint elfojtja azokat, akkor gyakorlatilag ez az önbecsülésének a feladásával fog járni hosszú távon.
Tipikus eset, amikor a kodependens ember a partnere hűtlenségét vagy bántalmazását minden jóvátétel, helyreállítás nélkül „megbocsájtja”, amivel azt üzeni számára, hogy „bármit megtehetsz” következmények nélkül. Az eredmény rendszerint az lesz, hogy a fájdalmas forgatókönyv újra és újra lejátszódik köztük, a partnert minden egyes eset csak abban erősíti meg, hogy a társa annyira ragaszkodik hozzá, hogy bármilyen a kapcsolatukat, a személyét sértő, romboló magatartást ellenállás nélkül eltűr. A társfüggő személy persze a tűrését számos önigazoló érvvel és hiedelemmel igyekszik – főként maga előtt – igazolni. Ezek közt sajnos számos olyan van, amelyben van is némi ráció, hiszen nagyon komoly egzisztenciális nehézséget jelent például egyedülálló szülőként nevelni tovább a gyermekeket. Ugyanakkor minden ilyen érv végiggondolható és cáfolható józanul, mert például az a felállás is igen gyakori, hogy az önző, éretlen partner a család elől felelőtlenül elkölti a jövedelmét (pl. szerencsejátékra, drogra, alkoholra…stb.), esetleg már eleve nem is vállal munkát, hanem a társfüggő társra hárul az összes családfenntartó munka és feladat.  Ez pedig azt jelenti, hogy már eleve egyedül viseli a társfüggő személy a család eltartásának és fenntartásának a terheit.
Mivel a társfüggő személyiség tipikus jellemzője az igen alacsony önértékelés, a rettegés az egyedülléttől, ezért az őt kihasználó, a rajta élősködő partner valóban szélsőséges szintig viheti azokat a destruktív viselkedésformákat, amelyek egy egészséges önbecsüléssel bíró társ esetében nyilvánvalóan a szakítást, a kapcsolat felbontását eredményeznék.
… A fentiek fényében nem nehéz meglátni azt, hogy a társfüggőséggel küzdő személyiséget nagyon könnyű a manipulatív partnernek befolyásolnia és krízishelyzetekbe hoznia. Mivel a kodependens személyiség zavar többnyire a nőket érinti, fontos tudatosítanunk, hogy egy társfüggő nő mennyire kiszolgáltatottá, manipulálhatóvá válik a partnere által egy nem kívánt terhesség esetén. A krízisvárandósság minden nőt sebezhetővé tesz, egy kodependens személyiséget pláne. Ebben a helyzetben a partner bármire ráveheti a társát pusztán a kapcsolat megszakításával való fenyegetéssel, legyen szó abortuszról, vagy a bántalmazások további eltűréséről.

Amikor egy segítő krízis-várandós kismamával kerül kapcsolatba, mindig érdemes felmérnie vajon az anya nem társfüggő személyiség-e, illetve a partnere nem ezt kihasználó, manipuláló vagy bántalmazó személy-e!

Az alábbiakban összegyűjtöttük a társfüggőség tüneteit, hogy megkönnyítsük mindenkinek – az érintetteknek, családtagjaiknak és a segítőknek is – a probléma felismerését.

A kodependens személy gondoskodási késztetése annyira erős, hogy meggyőződése ő a felelős egy személyben a partnere, a családtagjai jólétéért, döntésiért, tetteiért és érzelmeiért. Ahogy a nevéből is következik rendkívül dependens, a végsőkig ragaszkodik, nem hiszi el, hogy ő önmagáért szerethető, ezért a kapcsolat fenntartásáért a legdurvább visszaéléseket is hajlandó elviselni, eltűrni.
Nagyon alacsony önértékeléssel bír, folyamatos megfelelési kényszerekben él, nem képes nyíltan kifejezni az elismerés iránti igényét sem, ezért könnyen produkál „mártírkodó” viselkedést.
Állandó bűntudattal, „rossz vagyok” érzéssel küzd, nem képes pozitív önképet kialakítani. E fenti kettő jellemző mellé magától értetődően társul a bizalmatlanság.
Gyakran igen kényszeres a cselekedeteiben, folyamatosan aggódik, nehogy rosszul sikerüljenek a dolgok. A kényszerességgel szoros összefüggésben áll az erős kontrollálási késztetése, aminek érdekében hajlamos maga is a manipulálásra. Fontos ezen a ponton tudatosítanunk, hogy a manipulációkra épülő kapcsolatok, „játszmák” mindkét szerepében a felek élni fognak a manipuláció eszközeivel pro- és kontra. A „mártír” játszma igen gyakori a családokban – túlnyomó többségben nők működtetik – ahol a mártír szerepet betöltő személy valóban erőn felül szolgálja ki a családtagok bizonyos igényeit, illetve tűri el azok önzését, felelőtlenségét, de ezért cserébe manipulatív módon igyekszik elégtételt, viszonzást kicsikarni a többiekből. Ilyen tipikus módszer a bűntudatkeltés. A tagadás az egyik legjellemzőbb hárítási technikája, igyekszik a problémákat elfedni, egyrészt a külvilág előtt, másrészt maga előtt is. Úgy véli, hogyha nem beszélnek egy problémáról, akkor az nincs is. A tagadás együtt jár az állandó kommunikációs zavarral is, hiszen képtelen egyenesen, nyíltan beszélni, legyen szó problémákról vagy igények közléséről. Gyűlöli a nyílt konfrontációt, ezért kínosan kerüli a kényes, veszélyes témákat és akár ennek érdekében hajlamos hazudni is. A bizalmatlanság itt is komoly szerepet játszik, hiszen hárít mindenféle nyílt szembesítést, viszont ez azzal jár együtt, hogy pont azokban a személyekben próbál bízni, akik erre méltatlanok, akikkel manipulatív függőségben, játszmában él.
… Önértékelés híján nem képes a határait egészségesen kialakítani és védeni, ebből fakadóan tűri a tűrhetetlent, a jogos igényeit csak igen frusztráltan, manipulatívan képes csak kifejezni. Mindebből az is következik, hogy nem képes kontrollálni és kezelni az erős érzelmi impulzusait, például a haragját sem. Mindez megnyilvánul a szexuális életében is, fél elengedni magát az intim együttlétben, igen gyakran éli meg kényszerű rosszként a házaséletet, amelyet nem képes élvezni.
Mivel a kodependencia folyamatos elfojtott frusztrációt jelent, amelyben ellentétes indulatokat él meg mind magával, mind a többiekkel szemben, könnyen válik depresszióssá, akár öngyilkos gondolatokkal, fantáziákkal is küzdve. Nem ritka, hogy a hárításai okán nem képes kezelni ezeket a problémákat, ezért szenvedélybetegségekbe menekül.

… Összességében elmondható, hogy a társfüggőség nem csak az egyénnek, de az egész családjának komoly terhet, állandó feszültséget, frusztrációt jelent. Ahogy már korábban jeleztük a „mártír” játszmára hajlamos társfüggő családtag egyrészt valóban erőn felül dolgozik, tesz és tűr a családjáért, ezért, bár a többiek szenvednek a viselkedésétől, a fojtogató kontrolljától, erős bűntudatot éreznek miatta, ezért benne maradnak a kapcsolatba (és mert minden kellemetlenségével együtt mégis kényelmes számukra a kiszolgálás, a gondoskodás.)
…Nem nehéz meglátni a ma oly gyakori és égető probléma, a Pán Péter szindróma mögött a jobbára túlgondoskodó anyák jelenlétét, akik maguk „termelik” ki a felelőtlen, infantilis, önző és öngondoskodásra nem képes és nem is hajlandó felnőtt „gyerekeket”. A „Pán Péterek” pedig nagyon könnyen állnak össze kodependens „Wendy-kkel”, hogy fenntarthassák korábban, a származási családjukban megszokott életformájukat.

Mit lehet tenni azért, hogy valaki kigyógyuljon a társfüggőségből?

Sajnálatos módon a társfüggő személyiségek nagyon ritkán hajlandók szembenézni maguktól, a saját érdekükben a problémáikkal, jellemző, hogy akkor kerülnek leginkább terapeutákkal, segítőkkel kapcsolatba, ha például egy nagyon fájdalmas szakítás depresszióba sodorja őket és nem képesek egyedül kiszabadulni belőle, illetve ha a partnerüknek keresnek szakmai segítséget, például a partner szenvedélybetegsége okán.

… A valódi megoldást az elmélyült, alapos önismereti munka, pszichoterápia jelentheti.
A névtelen önsegítő csoportok világában ma már létezik olyan is, ami kimondottan a társ- és kapcsolatfüggőknek kíván terápiás segítséget, megoldást nyújtani.
… A társfüggők önsegítő csoportjaiban már egy jól bevált, kidolgozott 12 lépéses gyógyulási program szerint folyik az önismereti terápiás munka. Ebben a munkában a problémával való bátor szembesülés után fel szükséges tárni a társfüggőséghez vezető okokat, családi mintákat, esetleges traumákat. Az önelfogadáson, az egészséges önértékelésen szükséges dolgoznia, illetve azon, hogy a destruktív működéseit, érzéseit felülírja egészséges és konstruktív érzésekkel, kommunikációval és kapcsolatépítési stratégiákkal. Természetesen a gyógyulás része az is, hogy a korábban kodependens személy ki-, és megszabaduljon a kodependens kapcsolatából. Ideális esetben mindkét fél nyitott és motivált a gyógyulásra, és hajlandók a párterápiás munkára.