Pszichopandémia, a járvány, mint lélektani katasztrófahelyzet
Bő egy éve küzdünk egy legtöbbünk életében még sosem tapasztalt speciális válsághelyzettel, a Covid-19 vírus okozta világméretű krízissel. A szakértők szerint ez a szituáció már a lélektan minden területén erősen érezteti a hatását. Ha összességébe nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy az életünk gyakorlatilag egy éve tartó katasztrófaállapotban működik. Éppen ezért a katasztrófa- és krízislélektanban jártas pszichológusok szerint a pandémia is felosztható alapvetően 4 fázisra, amely fázisok mindegyike jellegzetes lelki tünetekkel és viselkedésformákkal jár együtt. Jelen írásunkban ezt a négy fázist szeretnénk röviden bemutatni…
Az első fázis legfőbb jellemzője a hirtelen beütő zavarodottság és biztonságvesztés. A krízisek általában felkészületlenül érik az embereket, emiatt igen heves érzelmi, indulati reakciókkal szoktak reagálni rá. Gyakori ilyenkor a pánik, természeti katasztrófák esetén például a fejvesztett menekülés, jelen szituációban pedig a felvásárlási láz volt a legtipikusabb pániktünet. Természetesen ilyenkor a z a legfontosabb, hogy az önkontrollt nyerjük vissza és helyre tudjuk állítani a biztonságérzetünket.
A második fázis már aktívabb, hiszen ekkor jelennek meg az első megoldási próbálkozások mind közösségi, mind egyéni szinten. Nagyon pozitív fázis, hiszen ilyenkor mindenki igyekszik produktívan, tevőlegesen is hozzájárulni a biztonságérzet visszanyeréséhez, a krízis helyzet megoldásához. Kormányzati szinten például ekkor történt a karantén elrendelése, a maszkviselés, a fokozottfertőtlenítési-higiéniás magatartásformák bevezetése. Kimondottan pozitív jelenség volt ebben a szakaszban a szolidaritás megnyilvánulása, a legfőbb veszélyeztetettek, azaz az idősek iránt. Számos önkéntes gondoskodott ekkor a karanténba szorult idősekről, bevásárlások, ügyintézések, fertőtlenítés terén. Ez az időszak kicsit felfelé ívelő – nálunk is az volt – hiszen csökkent a szorongás, erősödött a közösségi érzés.
A harmadik fázis – mondhatni egy újabb hullámvölgy – hiszen ebben az időszakban történt meg a szembesülés, hogy az első megoldási próbálkozások nem hoztak maradéktalan, átütő megoldást. A legalapvetőbb szabályokat hosszú időn át tartó társadalom ekkora már kezd kifáradni és általánosan frusztráltan reagálni. Egyre erősebb az ingerültség, tehetetlenség, türelmetlenség, lehangoltság, sokszor a düh is, főként a bezártságot, a szabadság korlátozását tűrjük nehezen. Sokan látják úgy, hogy individualista, hedonista értékere épülő kultúránk okán ez különösen nagy feszültséget jelent és sajnálatos módon sok sok konfliktust is, hiszen igen alacsony a korlátozások betartására való hajlandósága a társadalmunknak. (Ellenpéldaként szokás emlegetni az ázsiai országokat, ahol magától értetődő fegyelmezettséggel követik az előírt szabályokat…)
Az hogy a feszültség, a krízisállapot ebben a fázisban már akuttá válik, gyakorlatilag azt is jelenti, hogy sok eddig szőnyeg alá söpört indulat, konfliktus tör fel a felszínre. Ennek talán a legfájdalmasabb és legtragikusabb megnyilvánulásai a családon belüli bántalmazások elszaporodása és felerősödése. Sajnos mentálisan is sebezhetőbbé válunk/váltunk ebben a fázisban, éppen ezért figyelhető meg, hogy egyre jobban elharapóznak az összeesküvés-elméletek, az egyre szélsőségesebb tagadásai az egész krízishelyzetnek, illetve – igazi szociálpszichológiai törvényszerűségként – a bűnbakképző megnyilvánulások. Mindezek mellett sajnos megjelenik a fertőzöttek stigmatizálása, ami természetesen együtt jár a klasszikus áldozathibáztatással is. Az emberi természet további negatív jelensége az ún. vakcinairigység, amikor az okoz az emberek közt féltékenységet, hogy ki milyen oltást kapott. Ebben természetesen – a járvány idején még nagyobb befolyást szerző média is ludas – szerepet játszanak a különböző oltások köré szerveződő rémhírek is…
A negyedik fázis a reménység, az újrakezdés időszaka, amikor elvileg már látjuk a fényt az alagút végén. „Normál” természeti katasztrófák esetében ez általában stabilan beköszöntő időszak, a pandémia viszont már megmutatta, hogy jelen esetben sokkal képlékenyebb a dinamika. Egyszer – a múlt nyáron – már volt egy lazítás, ami azt az illúziót keltette, hogy túl vagyunk a nehezén. Az élet sajnos aztán szembesített mindannyiunkat azzal, hogy még durvább és hatalmas veszteségeket hozó új hullám következett utána.
Mivel a pandémiát a köznyelvben is általában az egymás után következő hullámokkal jellemzik, szeretnénk a fenti fázisokhoz hasonlóan az eddigi hullámok jellemzőit is tömören áttekinteni.
Dr. V. Komlósi Annamária katasztrófapszichológiai szakértő szerint mindegyik hullám elemezhető a négy fázis mentén. Véleménye szerint az első hullám negyedik fázisa túl rövid volt és kevéssé hozott valódi rendeződést. A második hullám pedig sajnálatos módon csak fokozta, elmélyítette az első okozta válságokat, mind pszichés, mind szociális, sőt egzisztenciális szinten is. Sokan azt gondolhatják, hogy azokat terhelte meg elsősorban a karantén, akik ki lettek zökkentve a megszokott életvezetésükből, pláne ha ez az egzisztenciájuk elvesztéséhez vezetett. A szakember szerint viszont azok számára is elképesztő plusz terheket hozott a járvány, akiknek továbbra is dolgozniuk kell, főként ha a pandémia által érintett kulcsterületeken – egészségügy, szociális ellátás…stb. – kellett helytállniuk nap mint nap. Mindemellett minden a társadalom minden szintjén megfigyelhetővé vált az már kialakult pszichés problémák erősödése és új jelenségként az a fajta lelki kimerülés, ami nevet is kapott: karanténfáradtság. Egy igen komplex tünetegyüttest írnak le ezzel a szóval a pszichológusok, amiben a klasszikus pszichés zavarokhoz, depresszióhoz társul az izoláltság, összezártság, a szabadság korlátozása és az egzisztenciális bizonytalanság. Megjelenésében az ingerültség, fokozott feszültség-érzés mellett az apatikus elemek is megtalálhatóak benne, sokan tapasztalják a motiválatlanságot, a fizikai mellett a lelki energiavesztést, az evési-alvási szokások felborulását és az egyre konfliktusosabb társas érintkezéseket. Az különösen szomorú, hogy ez a probléma az egyébként eddig harmonikus, jó mentális – pszichés állapotban lévőket is egyre nagyobb számban és mértékben érinti. Akik pedig eleve érzékenyebbek, fogékonyabbak a lelki stabilitás elvesztésére, azok fokozottan fordulhatnak át depresszióba. E második hullám hozta el a védőoltások révén a remény felcsillanását, de a vakcinák körüli halmozott problémák kontraproduktívan kezdtek hatni, még erősödött is a stressz, a bizonytalanság. Az egyenesen már „pszichopandémiának” nevezett helyzet komoly veszélyeket rejt magában, sok illetékes szakember kondította már meg a vészharangot, hiszen ez a fajta teljes lelki kimerültség könnyen vezethet szenvedélybetegségekbe, egyre erősebb és kontrollálatlanabb agresszióba, deviáns felelőtlen magatartásokba és öngyilkosságba is.
A harmadik hullámban már nem különülnek el élesen a fázisok, viszont egyre nagyobb szakadék alakult ki a „szerencsésebb” és az egzisztenciális válságban most már fuldoklók között. Szerencsésebbeknek azokat nevezhetjük, akik nem veszítették el a megélhetésüket – sőt bizonyos iparágak kimondottan nyerteseivé váltak a krízisnek, hiszen van olyan online vállalkozás, ami több mint 400(!)-szoros hasznot, növekedést mondhatott eddigre a magáénak –, illetve akik gond nélkül váltottak „home office” üzemmódra, vagy akik nem kapták el a fertőzést, sőt nem is nagyon szembesültek személyes társas környezetükben a betegséggel, elhalálozással. Nagyon fontos felhívnunk a figyelmet, hogy ez a szakadék önmagában is súlyos feszültségeket, konfliktusokat generálhat a két „tábor” között. Ki ne emlékezne a – nem ok nélküli – közfelháborodásra, amikor számos olyan híresség reklámozta videóüzenetben a karanténszabályok betartását, aki mögött hatalmas vagyontartalék, és szűkös panel helyett tágas, minden kényelmi igényt kielégítő luxusotthon van…
Mindeközben önmérsékletet kellene tartanunk abban is, hogy aki már megkapta a védőoltást, ne ringassa magát a teljes védettség illúziójába…
Cikkünk folytatásában a lehetséges megoldásokat igyekszünk röviden és gyakorlatiasan áttekinteni…
