„Személyiségfejlesztő” filmajánló

A művészetek egyik legmodernebb ága – a filmművészet – elképesztő ütemben fejlődik mind technikai, mind esztétikai értelemben. Igazi komplexitással bír, hiszen mesterien kombinálja a többi művészeti ág eszközeit, erényeit, hatásmechanizmusait, azaz egyszerre van jelen benne a dráma, a vizualitás és a zene. E komplexitás nagy előnye, hogy igen könnyen átélhetővé teszi a mindenkori mondanivalóját, hatékonyan képes elérni, meg- és kiragadni „fogyasztójának” a szívét, lelkét, csodásan képes szembesíteni, bevonni és együttérzésre sarkallni a nézőjét. Éppen ezért kiválóan alkalmas az „embernevelésre”, azaz a művészet legfőbb céljának a megvalósítására, Rilke szavaival élve arra, hogy a befogadó néző komolyan vegye az inspirációt: „Változtasd meg élted!”

Jelen írásunk – reményeink szerint – egy sorozatindító ajánló lesz, hiszen a filmművészet igen gazdag, kimeríthetetlen tárháza azoknak az alkotásoknak, amelyek egy ember, egy család vagy akár egy egész közösség fejlődését, küzdelmeit és győzelmét mutatja be, követendő és követhető példákat mutatva számunkra…

Billy Elliot
A 2000-ben készült angol filmdráma 21 jelölést és számos díjat szedett össze (Oscar, Cézár, Bafta…stb.) méltán. A történet egy 11 éves hátrányos helyzetű kis srácról szól, aki félárván éldegél egy észak-angol gazdasági válsággal sújtott bányászvároskában, a sztrájkoló és megkeseredett apja, haragos és harcolni vágyó bátyja és tündéri, demenciában szenvedő nagymamája társaságában. A helyi kultúra értelmében, egy valamire való férfiember az bányász akar lenni, szabadidejében pedig olyan férfias sportokat űz, mint a boksz és a birkózás. Billy -habár kétség sem fér hozzá, hogy kimondottan férfias karakterű kis fickó – egy váratlan esemény kapcsán találkozik és első látásra beleszeret a balettművészetbe. Ez már önmagában is konfliktusgerjesztő tényező az ő kis világában, de a feszültség csak tovább fokozódik, amikor kiderül, hogy a „szerelem” abszolút kölcsönös, azaz egy táncos őstehetséggel állunk szemben. Innen bontakozik ki egy mélyen megrázó és hiteles dráma, amelyben Billy családja, balett-tanára, majd az egész város fog össze annak érdekében, hogy esélyt adjanak a fiúnak a majdnem lehetetlenre, arra, hogy felvételizhessen a londoni Királyi Balettintézetbe. Nem csökkenti szemernyit sem a film katartikus hatását, ha eláruljuk, Billy a világhírű intézmény vezető szólótáncosává növi ki magát….

Katwe királynője
A 2016-os amerikai dráma Phiona Mutesi ugandai kislány valós történetét mutatja be. A családjával elképesztő mélyszegénységben és kiszolgáltatottságban élő Phionára, egy nap felfigyel Robert Katende misszionárius, aki sakkra tanítja a nyomornegyed gyerekeit. Phiona annyira szegény, hogy még társai is páriaként kezelik, míg Katende rá nem döbben, hogy a kislánynak fantasztikus tehetsége van a sakkhoz. Phiona beleveti magát a sakk tanulásába és néhány év alatt többszörös nemzeti sakkbajnokká növi ki magát, aki legfiatalabb versenyzőként képviselheti országát a nemzetközi sakkolimpián. Phiona kitartó munkájával és sikereivel gyakorlatilag kihozza családját a nyomorból, megnyitva testvérei és sporttársai előtt a tanulás, az emberhez méltó, alkotó élet perspektíváját!

Egy kosaras naplója
Az 1995-ös életrajzi dráma – főszerepeben a már akkor is zseniális Leonardo di Caprioval – az amerikai kortárs irodalom rendhagyó és hírhedt írójának Jim Caroll-nak a története. A film alapjául szolgáló regényét Salinger klasszikusához a Zabhegyezőhöz hasonlítják a kritikusok. Jim New York drogos utcakölykeinek egyike, aki tizenéves korára már borzalmas múlttal, priusszal rendelkezik.    Drogfüggősége fegyveres rablásokba, prostitúcióba, bandaéletbe viszik bele, míg egy sortárs segítő személyében mentorra nem talál. Sokak szerint a felfedezett tehetség, a siker könnyen romlásba dönt, Jimet viszont irodalmi tehetsége kimenti a pokolból, kendőzetlen őszinteséggel megírt önreflexív naplója valóságos önterápiaként gyógyítja ki drogfüggőségéből…

A szív bajnokai
A szintén életrajzi ihletésű 2009-es amerikai dráma Michael Oher igencsak nehéz-sorsú sztár sportolóról szól, akit reménytelen helyzetéből (hajléktalanság, nyomor, drogfüggő és elhanyagoló anya… stb.) egy iskolai kis barátjának családja ment ki. A jómódú család, élén az ambiciózus és akadályt nem ismerő anyával (Sandra Bullock Oscar-díjas alakítása) befogadja, megszereti, végül örökbe fogadja a hatalmas termetű és szívű fiút. A mindenki által – még önmaga által is – szerencsétlen „lúzernek” tartott szelíd óriásról lassanként kiderül, hogy komoly sporttehetség, akinek kimagasló talentuma nem csak a fizikai erőnlétéből, hanem a „védelmező ösztönéből”, azaz a jó szívéből ered…

Életrevalók
A 2011-es egyedi hangvételű francia vígjáték szintén megtörtént eseményeken és valós személyeken alapul. A szokatlan „párost” egy dúsgazdag, roppant művelt és igencsak kifinomult úriember és egy nyers, bárdolatlan, börtönviselt bevándorló fiatalember alkotja, akik közt nem mindennapi és mindkettőjük életét gyökeresen megváltoztató barátság szövődik. Philipnek bár látszólag mindene megvan, mégis mély depresszióval küzd, hiszen elveszítette imádott feleségét és egy baleset következtében nyaktól lefelé lebénult. A harsány és vagánynak tűnő Dris viszont perspektívátlansággal és identitásválsággal küzd. Amikor Philip – környezetét jócskán sokkolva – alkalmazza a nagy darab fekete bőrű fiút 24 órás gondozónak, senki – legkevésbé Dris – számít arra, hogy a nagyszájú és tanulatlan srác személyében nem csak empatikus, odaadó segítőre, de igaz barátra lel. Míg Dris visszahozza Philip életkedvét, Philip bölcs mentorként „kikupálja” Drist. Habár a „munkaadó – munkavállaló” kapcsolat idővel megszűnik köztük, a barátságuk életre szóló marad…

Hajnali láz
Gárdos Péter, kiváló filmrendezőnk a szüleiről szóló csodálatos filmjét saját Prix d Europa díjas regényéből készítette. Édesapját, a 25 éves Miklóst a Holokauszt túlélése után, 1945-ben újra halálra ítélik, amikor orvosa hat hónapot jósol neki előrehaladott TBC-je miatt. A romantikus lelkületű fiatalember nem hajlandó elfogadni az „elkerülhetetlent”, és a szerelemben akarja megtalálni a kiutat. Merőben bizarr módon 117 magyar zsidó lánynak küld leveleket, verseket, hogy megfelelő társat, feleséget találjon magának. Habár a módszere abszurdnak hat, mégis sikert hoz számára, amikor a tizenkilenc éves pszichés betegséggel küzdő Liliben megtalálja a nagybetűs Igazit. A két fiatal ellentmondva minden józan észnek és tanácsnak, túlfűtött, plátói szerelmi viszonyba kezd egymással, megmozgatva minden követ azért, hogy összeházasodva új életet kezdhessenek.
Hitük és szerelmük eredménye több mint ötven év boldog házasság és élet, amelynek gyümölcse többek közt maga az 1948-as születésű Balázs Béla- díjas filmrendező is…

folyt köv.

Skip to content